2013. október 27., vasárnap

Escape Plan avagy Schwarzi és Stallone meglépnek

Mivel az Expendables 3-ra még várni kell egy kicsit, Schwarzi és Sly úgy döntöttek, hogy addig is meglepik a közönséget egy közös produkcióval. Ez volna a hihetetlenül idióta magyar címmel futó Szupercella.

Tipikus börtönből meglépős sztori néhány könnyebb csavarral és a két nagyágyúhoz mérten meglepően kevés akcióval, amit most szerencsére nem kell negatív értelemben venni. Kedvenceink bő egy órán keresztül tervezgetik a tényleg aprólékosan felépített szökést, miközben a tőlük jól megszokott laza poénokat is szépen adagolják, hogy azért mégse vegyük őket teljesen komolyan. Az utolsó fél órában meg zúznak, ahogy azt kell, ahogy azt csak ők tudnak, még mindig, ennyi idő elteltével is.

Természetesen nem lesz klasszikus, mint azok a 80-90-es évekbeli filmek, amiket külön-külön összedobáltak (Kommandó, A pusztító, stb.), de egyszer bőven szórakoztató kis mozi lett belőle. Aztán egy hét múlva lehet arra sem fogok emlékezni, hogy létezett egyáltalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése