White House Down

Az akciófilm, amire már oly régóta várok? Roland Emmerich előszeretettel mutogatja Amerika pusztulását, ám ezúttal mindössze a Fehér házig jut el, a sok bohóckodás (Holnapután, 2012) után pedig végre ismét megközelíti eddigi legjobb munkájának, a Függetlenség Napjának szintjét.

A Fehér Házat terroristák szállják meg és túszokat szednek, de a Házelnök egyik testőre sikeresen meglép az elnökkel,hogy egy stílusos buddy-szállal az egész cirkuszt kellőképpen komolytalanná tegyék. Channing Tatumot a kezdeti Step Up-os korszaka ellenére a 21 Jump Street óta valahogy képtelen vagyok utálni, most is jól áll neki ez a John McClaine-utánzat "fehér trikóból fekete lesz" szerep, Django meg alap, mert a D-t nem ejtjük, meg amúgy is fekete öltönyben és hófehér Nike cipőben szaladgál a rosszarcok elől, és RPG-vel tüzel ki mozgó járművekből.

Szerencsére az Amerika-nyáladzást sem erőltetik nagyon, nem úgy, mint az év elején bemutatott, egybként szinte teljesen ugyanilyen Olympus Has Fallenben (abban Butler volt a hős, Aaron Eckhart meg az elnök), ami egyrészt egy rakás szar volt, másrészt túlságosan komolyan vette magát. Itt néha olyan képtelen dolgok vannak, hogy egyszerűen nem lehet kibírni röhögés nélkül, de süt róla, hogy nem is az volt a cél, hogy a néző fapofával ülje végig az egészet.

Emmerich tehát megint szórakoztató filmet csinált, még a sokszor eléggé nevetségesen kinéző CGI meg a gagyi kislánymegmentős szál ellenére is simán kikapcsolt kicsivel több mint két órára. Valami ilyesmit kellett volna Bruceéknak húzni a Die Hard 5-ben, de sajnos a végeredmény ismert. Tatumnak meg több akciószerepet, a gonoszok szétlövésében/szétverésében jelenleg verhetetlen a fiatalabb generáció tagjai közül.